Benedek Elek: Melyik ér többet?

Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira felcseperedett, hogy serkedezett a bajuszuk, azt mondta nekik a király: - No édes fiaim, most már menjetek, lássatok országot, világot. 

Elindult a három királyfi három szép paripán s mentek hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön keresztül, hol lefelé, hol felfelé, de mindig csak elfelé. 

Addig mentek, mendegéltek, míg egyszer csak egy rengeteg nagy városba értek. Kérdik a város végén egy fiútól: - hé, fiú, miféle város ez a falu? - Feleli a fiú, hogy ez a fehér király városa. Megörültek a királyfik, hogy király városába értek, mentek egyenest a királyi palotába, ottan is a király elé s elmondták, hogy kik s mik ők. 

Örvendett a fehér király a fiúknak, mert erős barátságban volt az apjukkal. De hát még a királyfik örültek csak igazán, mikor meglátták a fehér király leányát. Sok szép leányt láttak a hazájukban, de ilyen szépet nem. Bezzeg közrefogták mind a hárman, kellették magukat, s ahogy a vacsorának vége volt, mind a három bement a király szobájába s megkérték a leányát mind a hárman. 

- Hát én most melyiknek adjam? - tépelődött a király. - Hej! Hej! Csak volna még két leányom! Mit csináljon? Egyiket sem akarta magára haragítani, hát azt mondta: - Halljátok, fiúk, én most egyiknek sem adom a leányomat, hanem menjetek tovább s amelyik mához esztendőre a leghasznosabb dologgal tér vissza, azé lesz a leányom. Itt a kezem nem disznóláb! 

A fiúk kezet csaptak, s még hajnalban útra kerekedtek. Együtt mentek, amíg egy nagy rengetegbe nem értek, itt az út háromfelé ágazott, megegyeztek hát, hogy hárman háromfelé mennek s majd esztendejekor találkoznak ezen a helyen. 

Elváltak békességgel, s ment ki-ki az útjára. Sok országot bejárt mind a három fiú, mindent jól megnéztek, vizsgáltak, egy s más dolgot megvettek, aztán ismét eldobták, mert még többet érőre akadtak. Hanem telt, múlt az idő, vissza is kellett már fordulni, egy-egy dologban mégis csak megállapodtak mind a hárman s mire az esztendő letelt, visszakerültek abba a rengeteg erdőbe, ahol egymástól elszakadtak. 

Bezzeg, hogy mindjárt azt nézték, melyik mit hozott. A legidősebb mondta: -Nézzétek, én egy olyan messzelátó üveget vettem, hogy a világ végére lehet vele látni. A középső azt mondta: - Én egy olyan köpenyeget vettem, hogy csak belé kell csongolyodni, s oda repít egy szempillantásra, ahova parancsolod. A harmadik azt mondta: - Én meg egy olyan narancsot vettem, hogy a halottnak, ha még nem telt el huszonnégy óra a halála után, csak az orra alá kell tartani, s egyszerre fölébred. Ahogy ezt mondják egymásnak, a legidősebb belenéz a messzelátóba s hát Uram Jézus, csak kiejti a kezéből ijedtében. 

- Talán bizony valami rosszat láttál? - kérdették a testvérei. 

- Jaj, ne is kérdjétek - halva fekszik a királykisasszony. 

Belenéz a másik kettő is a messzelátóba s hát csakugyan igaz: halva feküdt a szép királykisasszony. - Hamar, hamar - kiáltott a középső királyfiú - bújjatok a köpenyegembe, egyszeribe ott leszünk s hátha még fel lehet támasztani. 

Belebújtak a köpenyegbe s hopp! már ott is voltak a király palotájában. A legkisebb királyfi eléveszi a narancsot, a királykisasszony orra alá tartja s lám, egyszeribe felpattan a szeme, mosolyog a szája! 

Na, volt nagy öröm. Volt ám, de nem sokáig. Mert a királyfiak összevesztek a leányon. A legidősebb azt mondta: - Engem illet, mert én láttam meg, hogy meg van halva. 

A középső azt mondta: - Azt bizony megláthattad volna, ha nincs az én köpenyegem, még most is az erőben volnánk. Engem illet a leány. 

- Ugye-e? - mondá a legkisebb. - Hát aztán mit értünk volna azzal, az egyik meglátta, a másik ide röpített, ha nincs az én narancsom? 

Nem tudott igazságot tenni a király köztük, össze kellett hogy hívassa az ország bölcs embereit, hadd tegyenek azok igazságot. Ezek aztán összeültek, hét nap hét éjjel tanakodtak, az egyik erre beszélt, a másik arra, míg a hetedik éjjel mégis megegyeztek, hogy a legkisebb királyfit illeti meg a királykisasszony. 

Ebbe megnyugodtak az idősebb fiúk is s úgy járták a kállai kettőst az öccsük lakodalmán, hogy döngött belé a palota földje. Egyszerre csak, a nagy vigasság közben, eléveszi a legidősebb fiú a messzelátóját s beléje kukkint. 

Gyere csak, gyere - mondja a köpenyeges öccsének -, nézz belé s mit látsz? 

- Látok - mondja ez - két szép leányt, mint két ragyogó csillag. 

- No ha látsz, bújjunk a köpenyegbe s nézzük meg őket közelebbről. 

Még meg sem gondolták jól, már ott is voltak. Az ám, király leánya volt az a két leány is. Megkérték a kezüket: adták, vitték a köpenyegben. Meg sem álltak hazáig. Hazaért ekkorra az öccsük is a feleségével. 

Még csak most volt a víg lakodalom. A sánták is rúgták a port, ahogy tudták. Tál, tányér elég volt, étel, ital kevés volt, mégis minden jól volt.