Gyulai Pál: A szél és a nap

Egykor régen szél úrfival
fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?

Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?

Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb.

Válasz

Petőfi Sándor: Arany Lacinak

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Meritette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

Válasz

Gazdag Erzsi : Mesebolt


Volt egyszer egy mesebolt,

abban minden mese volt.

Fiókjában törpék ültek,

vízilányok hegedültek.


Öreganyók szőttek-fontak,

apró manók táncba fogtak.

Kaszás pók varrt az ablakban,

lidérc ugrált az udvarban.


A lámpában ecet égett.

Az egylábú kettőt lépett.

Cégére egy tündér volt.

… Ilyen volt a mesebolt.

Válasz

Mentovics Éva: A katicabogár álma


A Nap fényes aranyfátylát
cakkos felhő takarja,
apró, pettyes katalinka
repül fel, a magasba.

- Kérlek, felhő, libbenj arrébb,
ne fedd el a szép Napot!
Hogyha nem süt, úgy reszketek,
hamarosan megfagyok.

Ám a felhő kevély, dölyfös,
szíve hideg, mint a jég.
Reszket, sír a kis katica:
- Megdermedek, itt a vég!

- Bújj csak ide, kis bogárka,
vastag dunnám eltakar! -
emelte meg levélkéit
csábítón a rőt avar.

Alábújt a kis katica,
elpihent az avarba’.
Ott alussza téli álmát,
majd felébred tavaszra.

Válasz

Fecske Csaba:Lepkebál

A végtelen nyári réten
kezdődik a lepkebál:
táncolóknak, leskelőknek
szúnyog-banda muzsikál.

A sok tücsök is rázendít,
szól a talpalávaló,
lepke lebben gyors ütemre,
ringatózni kezd a tó.

Felhők közül bámul a hold,
csuda érdekes a bál:
vidám táncot rop mindenki,
lepke, bogár és fűszál.

Lelkes zenész szúnyog, tücsök,
önfeledten muzsikál,
a gomolygó forgatagban
ki-ki párjára talál.

Tarka lepke, kék pillangó,
titokzatos pávaszem
libben-lebben a zenére,
nézi sok kíváncsi szem.

Nyári réten holdsütésben
beh vidám a lepkebál:
millió gyöngyöt ragyogtat
a tengernyi zöld fűszál.

Válasz

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri

Ajaj, hol volt hol nem volt...


Volt egyszer egy iciri-piciri házacska.
Ott lakott egy iciri-piciri kis macska.
Volt annak két iciri-piciri kis ökre,
rákaptak egy iciri-piciri kis tökre.
Csizmát húz az iciri-piciri kis macska,
hová lett az iciri-piciri barmocska?
Bejárja az iciri-piciri kis erdőt,
s nem leli az iciri-piciri tekergőt.
Bejárja az iciri-piciri kaszálót,
s nem látja az iciri-piciri kószálót.
Rátalál egy iciri-piciri kis tökre,
bánatában iciri-picirit meglökte.
Felfordult az iciri-piciri tököcske,
benne a két iciri-piciri ökröcske.
Megörült két iciri-piciri ökrének:
Vége van az iciri-piciri mesének.

Válasz

Gyulai Pál: A szél és a nap

Egykor régen szél úrfival
fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?

Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?

Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb.

Válasz

Szablya István: Nyuszi- mese

Nyúlmamának húsvét táján
nyuszilánya született -
egész népes rokonsága
körülállta, megcsodálta
a kis nyuszigyereket...

Örvendezve babusgatták
nénjei és bátyai
ölbe vették, dédelgették,
majd megették, úgy szerették -
vitték volna játszani...

Hoztak édes sárgarépát,
friss káposztalevelet;
táncoltak, daloltak néki
ám az álmos nyuszi bébi
nem játszott és nem evett...

Nyúlanyó az ajtó mellett
nevette a hajcihőt –
de a végén megsokallta,
és a lármás nyuszihadra
feladta a nyúlcipőt...

Egy kis nyuszit boltba küldött:
Hozzon langyos friss tejet –
két testvérke tüzet rakott,
másik három mosogatott –
mindenki serénykedett...

Nyuszipapa sem maradt rest
ő a bölcső mestere:
Fürgén, gyorsan nekilátott,
egy nagy tojást ketté vágott,
s puha szénát tett bele...

Egy fél tojás így lett bölcső,
míg a másik darabot
kiskocsinak kinevezték,
és hozzá két nyúlgyerek szép
kerekeket faragott...

Holnap reggel ha felébred
az aprócska nyuszilány,
aki jó lesz, eltolhatja
kankalinos patakpartra
nyuszitojás kocsiján...

Válasz

Weöres Sándor: Libapék

Haragos a Liba pék,
a kenyere odaég.

Liba pék, te Liba pék, gyere, Liba pék!
Ha kisasszony volnál,
nem morognál,
lágy meleg cipóért
kicsi fehér fejkendőben
kényesen hajolnál!

Ma dühös a Liba pék:
csuda-sok a potyadék,
a perece nem elég,
kenyere meg odaég.

Liba pék! szegény Liba pék!
Ha menyecske volnál,
nem búsulnál,
három derék péklegényed
fűtené a kemencédet,
királyasszony volnál!

Liba pék!
a te bajod is elég!
Liba pék!
a kenyered odaég!

Válasz

Gyulai Pál: A szél és a nap

Egykor régen szél úrfival
fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?

Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?

Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb.

Válasz