- No, te leány, hallottam a hírét a nagy eszednek, hát ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson százesztendős fonalam, fonj nekem abból arany fonalat.

HÓFEHÉRKE

Tél volt, kiszakadt a felhõk dunnája, sûrûn hulltak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták szép fehér takaróval a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült csillogó ébenfa keretes ablakában, s öltögetés közben ki-kinézett a hóesésbe. Ahogy így elszórakozott, és nem figyelt eléggé a munkájára, egyszer csak megszúrta a tûvel az ujját, úgyhogy nyomban kiserkedt belõle három vércsepp. A királyné nézte a vércseppeket az ujja hegyén meg künn a kerten a hó fehér leplét, aztán az ablak ébenfa keretét s azt gondolta magában: "Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete, mint az ében."

Nem sokkal ezután lánya született, fehér volt a bõre, mint a hó, piros az arca, mint a vér, fekete a haja, mint az ébenfa.

A vajaspánkó 

 Élt egyszer egy öregember és egy öregasszony. Kéri az ember az asszonyt:
    -Süss nekem anyjuk vajaspánkót!
    -Ugyan miből süssek? Egy csepp lisztünk sincs.
    -Ej, te asszony! Kapard le a kosár oldalát, seperd fel a magtárt: hátha kerül így egy kis liszt.    
    Úgy is tett az öregasszony: lekaparta a kosár oldalát, felseperte a magtárt, s került is liszt két marékkal. A tésztába tejfelt kevert, pánkót vágott belőle, kisütötte vajban s kitette a pánkót az ablakba hűlni.

 Szélike királykisasszony

 Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, s annak a királynak volt egy gyönyörűséges szép leánya. Elhatározta a király magában, hogy férjhez adja a leányát. Ki is hirdette ország-világnak, hogy aki a leánya kezét akarja megkérni, az jöjjön a palotába. Jöttek is grófok, hercegek, válogatott szolgalegények, napszámosok. Mindenki szerette volna Szélike királykisasszonyt feleségül venni. De a királykisasszonynak volt egy kikötése.

JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is talált valamennyinek más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de ez elvette a többinek a kedvét a mesterségtől, s valamennyi úgy megszólta a maga mesterségét, hogy ahány, annyifélébe fogott. Az ám, csakhogy a legkisebbnek, semmiféle mesterség sem maradott.