I. változat:

A füzesabonyi templom harangja azt mondja:

- Tiszta búza, jó kenyér! Tiszta búza, jó kenyér!

A dormándi pedig ezt:

- Akárminő, csak legyék! Akárminő, csak legyék!

II. változat:

A régi időben így szólt a szentesi nagyharang:

- Suba-bunda, suba-bunda, suba-bunda! (Ez volt a gazdagok öltözéke.)

A kicsi pedig így szólt (gyorsan):

- Ing-gatya, ing-gatya, ing-gatya! (Ez volt a szegények gúnyája.)

Egyszer volt egy szegény ember meg egy szegény asszony, de nem volt egy csepp gyermekük sem.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innen, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr, volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről folyóvízre, betelt rajta a mondás: halász, vadász, madarász, üres tarisznyában kotorász - kevés isten áldása volt a munkáján.

Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a rosta lyuka, még eggyel több. A szegény ember éjet és napot eggyé tett, úgy dolgozott, hogy ezt a sok gyermeket eltarthassa.

Történt egyszer, hogy egy gazdag ember sok munkája után néki egy véka lisztet adott. Ahogy megy haza a szegény csizmadia a liszttel, kapja magát a szél, utána megy, s mind elviszi a vékából, ami benne volt, úgyhogy mikor hazaért, csak az üres vékával állított az éhes gyermekek elé.

A békák, ha elvisz közülük egyet a gólya, kidugják a vízből a fejüket, és így kuruttyolnak:

Nagy béka kérdi:

- Itt volt-e az úr?

Kis békák felelik reá:

- Itt, itt, itt.

Nagy béka kérdi ismét:

- Vitt-e el valakit?

Kis békák felelik:

- Vitt, vitt, vitt.

Nagy béka kérdi ismét:

- Kit, kit, kit?

Kis békák felelik:

- Zsófit, Zsófit, Zsófit.

Nagy béka mondja szánakozva:

- Sirassuk.

Kis békák mindannyian:

- Ü, ü, ü, üm, üm, üm.

Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve; csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszönt:

- Jó reggelt, farkas koma.

- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.

- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!

- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér!

- Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek két ökröcskéje s egy kicsi szántóföldje volt minden gazdagsága. Ez a föld is messze, kint az erdő szélén volt; mikor termett gabonát, mikor nem. Elmegy egyszer a szegény ember szántani, s amint szántogat, valami szörnyű ordítást meg keserves vinnyogást hall. Beszalad az erdőbe, hadd lássa, mi van ott. Hát, Uram teremtőm, még ilyet se látott világon való életében: egy lompos medve verekedett egy kicsi nyulacskával.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egy kutya. Ezt a kutyát besorozták katonának, el kellett menjen három évre. Volt neki egy kicsi ügyes háza, s nem volt, akire hagyja. Ott törte a fejét, ott búsult, hogy már most mi is lesz abból, ha ő elmegy katonának. Ha ő nem lesz otthon három évig, addig leromlik a háza, elrontolódik, vagy ki tudja, mi baj éri!

Hát mit gondolt ki a kutya? Kigondolta, hogy ő eladja a házát, s aztán mikor hazajön a katonaságból, csinál abból a pénzből, amit kap érte, egy másikat.

Volt egyszer egy lány, azt a szomszéd Jancsi feleségül akarta venni. Elmentek megkéretni. Ahogy ott üldögélnek, azt mondja az apja a lánynak, hogy menjen le a pincébe, és hozzon fel a kérőknek egy korsó bort.

Lemegy a leány a korsó borért, aztán ahogy ment a pincébe, hát ott volt egy káposztáskő a pince grádicsán.

Leér a leány a pincébe, és elkezd nagyon sírni, annyira, hogy csak úgy zokog. Várják, várják, hogy hozza a korsó bort, de nem jön.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony. Annak volt egy fia meg egy kis tehénkéje. Egyszer úgy elfogyott az ennivalójuk, hogy el kellett a kis tehénkét hajtsák a vásárra, hogy eladják. Mondja az anyja a kisfiúnak:

- Eredj, fiam, reggel hajtsd el. De vigyázz ám, hogyan adod el, nehogy károsak legyünk benne.

El is hajtotta a fiú a vásárra, hát mindjárt akadt is vevője. Meg is csinálta a vásárt a fiú, elcserélte a tehenet egy szem paszullyal.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember s a felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek.

Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát. Még a víz jóformán fel sem forrott, jön haza az ember, s mondja az asszonynak nagy örömmel:

- Hej, feleség, ha tudnád, mi történt!

Volt egyszer egy legényke. Egy napon befogta a kis szamarát, s ment végig egy nagy rengeteg erdőn. Amint ment, találkozott egyszer egy öregasszonnyal. Valami száraz gallyat szedegetett össze, hogy vigye haza. Amint odaérkezett Palkó, kérte az öregasszony, hogy segítsen neki, mert nehéz a gally, kötözze fel a hátára. Palkó azt mondta:

- Én segítek, csak álljon ide a fa mellé, öreganyám.

Az öregasszony a fa mellé odaállt, s Palkó jól odakötözte a gallyal együtt.

(Egyik felül a hintára, a másik pedig megfogja a kötelet, és lökdösi. Minden lökésnél mond egy sort. Mikor vége a mondókának, cserélnek.)

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy ravasz, büszke róka. Az a róka, ahogy ott járogatott künn a mezőn s az erdő mellett, meglátott egy sasmadarat, hogy az hogy repül. Elnézte untig, untig, amíg a sas leereszkedett. Mikor megközelítette a rókát, hát a róka megszólította:

- Te sas koma, mit fizessek neked, hogy taníts meg engem is repülni?

Hát a sas is furfangos volt. Leszállott közel hozzá, s azt mondja neki:

- Nem kell fizess semmit - azt mondja -, ha olyan kíváncsi vagy, én ingyen is megtanítalak repülni.

Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele világgá.

Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember házához nem ért.

Bekopogott, és amikor megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:

- Szegény utasember vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.

Jószívű ember volt a gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával is megkínálták.

Volt egyszer egy róka meg egy farkas. Elmentek aratni. Amint mentek az erdőn keresztül, találtak egy tőkében mézet. A farkas meg akarta enni, de a róka azt mondta:

- Jó lesz aratás után lakomára!

A farkas beleegyezett, mentek aratni. A rókának nagyon fájt a foga a mézre. Mindig szomorúbb lett. Kérdi tőle a farkas:

- Miért vagy olyan szomorú?

- Azért - mondja a róka -, mert komának hívnak.

- Hát menj el! - mondta a farkas.

A róka elment egyenesen az erdőbe, és jóllakott mézzel, aztán visszament.

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy róka. Ez a róka egyszer egy szép holdvilágos éjjelen beszökött egy gazdasági udvarra valami élelmet keresni magának. Összevissza járta a tyúkketreceket, disznóólakat, mindenféle melléképületeket, de ennivalót magának nem talált.

Ki akart volna már menni az udvarról, de meglátta az udvar közepén a kutat. Odament a kúthoz, felállott két lábra a kút mellé, s belenézett a kút vizébe.

Találkozik a róka a daruval, s kérdi:

- Hol jártál, daru koma?

- A tónál voltam, hogy élelmet keressek, halat fogjak magamnak. Hát te, róka koma, merre jártál?

- Én is voltam vadászni, a faluban tyúkászni. De tudod, hogy az ételről mi jutott az eszembe? Rendezzünk egy jó vendégséget.

- Jól van, róka koma, kinél rendezzük?

- Előbb nálam, azután pedig nálad. Holnap délben gyere hozzám ebédre.

- Megyek, de nekem hosszú nyakú edényben add az ételt, mert én a csőrömmel tányérból nem tudok enni.