I. változat:

A füzesabonyi templom harangja azt mondja:

- Tiszta búza, jó kenyér! Tiszta búza, jó kenyér!

A dormándi pedig ezt:

- Akárminő, csak legyék! Akárminő, csak legyék!

II. változat:

A régi időben így szólt a szentesi nagyharang:

- Suba-bunda, suba-bunda, suba-bunda! (Ez volt a gazdagok öltözéke.)

A kicsi pedig így szólt (gyorsan):

- Ing-gatya, ing-gatya, ing-gatya! (Ez volt a szegények gúnyája.)

Egyszer volt egy szegény ember meg egy szegény asszony, de nem volt egy csepp gyermekük sem. Azt mondja az ember:

- Hallod-e, feleség, menj el a templomba az egyik úton, majd én megyek a másik úton, s amit kapsz, kutyát, macskát vagy bármit, hozd haza, hogy legyen nekünk is gyermekünk.

Elindulnak a két úton, s a vénember talál egy tövisdisznót egy agyaglyukban. Hazaviszi.

- Na, vénasszony, kaptál valamit? Mert én kaptam ni, egy tövisdisznót. Most már van nekünk is gyerekünk.

Megszólal a tövisdisznó:

- Apám s anyám, vegyenek disznókat, legyünk disznópásztorok.

- Ó, édes fiam - azt mondja a vénember -, ládd, mi öregek vagyunk, ki hajtja ki a disznókat?

- Kihajtom én - mondja a tövisdisznó.

Hát jól van, vett a vénember disznókat.

- Vett, édesapám?

- Vettem, fiam.

- Jól van, apám, ha vett, vegyen még egy fehér kakast, egy veres kakast és egy fekete kakast.

Vett az öregember, s a tövisdisznó mind ellátta a kakasokat, vitt nekik, hogy egyenek s igyanak.

Telt-múlt az idő, tavasz lett, s a disznókat ki kellett hajtsák.

- Hát ki kürtöl? - kérdi a vénember.

- Kürtölök én, csak adja ide, édesapám.

Felül a tövisdisznó a ház tetejére, s kürtöl, aztán ráül a fekete kakasra, s kihajtja a csordát. Mikor kiértek az erdőbe, belegombolyodik egy útilapuba, s a kakast megköti.

Éppen a fekete király utazott abban az erdőben, s ott érte a sötétség. Elküldi a kocsisát, hogy keressen valakit, aki kivezesse az erdőből.

Megy a kocsis, és találkozik a tövisdisznóval.

- Ügyelj, te - azt mondja a kocsisnak -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!

A kocsis néz széjjel, hogy honnan beszélnek, s meglátja az úton a tövisdisznót.

- Ki- s miféle vagy, te tövisdisznó? Nem tudnád kivezetni a fekete királyt ebből az erdőből?

- Vagy ki biz én, miért ne? Csak adja ide a fekete király a lányát feleségül s a fele királyságát.

- Na, csak szaporán, odaadja, hogyne adná!

- Előbb csináljunk írást, akkor majd kivezetem, de addig nem.

Elmegy a kocsis vissza. Kérdi a király:

- Na kaptál valakit?

- Kaptam egy tövisdisznót, de ezt meg ezt kéri.

- Csak mondd neki, hogy megkapja. - Csinál írást a király, a kocsis elviszi a tövisdisznónak.

- Nekem efféle írás nem kell - azt mondja -, kötlevelet adjon, hogy a lányát s a fele királyságát nekem adja.

Mit volt mit csináljon, adott kötlevelet, s a tövisdisznó kivezette az erdőből. Este hazahajtja a csordát, s azt mondja az apjának:

- Édesapám, holnap adjon enni a veres kakasnak, hogy menjek avval.

Másnap felült a veres kakas hátára, kürtölt, s kihajtotta a disznókat az erdőbe. A kakast megkötötte, s ő maga belegombolyodik a lapuba.

Akkor meg a veres király utazott arra, s a sötétség az erdőben érte, s eltévelyedett. Elküldi a kocsist, hogy keressen valakit, aki kivezeti az erdőből. Megy a kocsis, s megkapja a tövisdisznót, de először nem látta meg a lapuban.

- Ügyelj, te - mondja a kocsisnak a tövisdisznó -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!

- Hát te, kis tövisdisznó, téged nem is láttalak! A veres király eltévedt az erdőben, s most nem talál ki, nem tudnád-e kivezetni?

- Vagy ki, csak adja nekem a lányát s fele királyságát! De írást csináljon, mert különben nem mozdulok!

Visszamegy a kocsis, s elmondja, hogy kivel találkozott, s az mit kér, s a király ad neki egy kicsi írást.

Azt mondja a tövisdisznó:

- Nekem nem kell efféle írás, nekem kötlevél kell!

Mit csináljon a király? Küldött kötlevelet, akkor a tövisdisznó kivezette az erdőből. Az erdőszélen ráugrik a kakasra, s hazahajt.

- Édesapám, adjon annak a fehér kakasnak is enni, hogy menjek vele is.

Az öreg adott, s reggel kapja magát a tövisdisznó, felszökik a fehér kakasra, kürtöl, s kihajtja a csordát az erdőre. A kakast megköti, s belegombolyodik a lapuba.

Hát a fehér király éppen akkor utazott arra a lányával, s besötétedett az erdőben. Elküldi az inasát.

- Menj - mondja -, keríts valakit, hogy vezessen ki az erdőből.

Az inas elmegy, hogy keressen valakit, rátalált a tövisdisznóra, de a sötétben nem látta meg mindjárt.

- Ügyelj, te, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri! Ki- s miféle vagy, s mi járásod vagyon erre?

- Én a fehér király inasa vagyok, az én uram így és így járt, nem tudnád kivezetni az erdőből?

- Vagy ki, csak hozz egy írást, hogy a lányát s fele királyságát nekem adja.

Elmegy az inas vissza, s a király kérdi:

- Kaptál?

- Kapni kaptam egy tövisdisznót, de mit kíván: hogy felséges király a lányodat add neki s a fele királyságot.

- Odaadom, mit tehessek egyebet!

- De nem úgy van az, hanem írást kér a dologról.

Kérdi a lányát a fehér király:

- Na, lányom, elmész utána?

- Elmegyek, édesapám!

A király megadta az írást, s a tövisdisznó kivezette az erdőből.

Azután nekifogott, felkapott a fehér kakasra, s elhajtotta a csordát haza.

Mikor hazaértek, azt mondja:

- Na látja, édesapám, hogy megőriztem a csordát. Most már eltelt az esztendő - akkoriban három napból állott az esztendő -, vegyék fel a fizetést. Nekem pedig keressenek szekeret, hogy menjek és házasodjam meg.

- Ó, fiam - mondja az anyja -, ki jönne teutánad?

De azért csak hoztak vagy öt szekeret másnap reggelre. A tövisdisznó felkapott a fekete kakasra, s elment legelőször is a fekete király udvarába. Hát ott beszegezték a kaput, de a tövisdisznó megsarkantyúzta a paripáját, s berepült.

- Na né, én vezettem ki az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre! Még az sem jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek! Van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.

Kérdi a fekete király:

- Itt esküsztök meg vagy otthon?

- Otthon, apám házánál.

Felpakol a fekete király egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak indultak. Az első szekéren ült a menyasszony, a tövisdisznó pedig a fekete kakason. Odarúgtat a mátkájához.

- Szeretsz-e engem, lelkem? - kérdi a lányt.

- Ó, menj el, isten csúfja, ne is lássalak!

Megharagszik a tövisdisznó, visszakergeti a lányt az apjához, a szekereket pedig a sok drágasággal elvitte haza. Mikor hazaértek, azt mondja:

- Na, apám, most már van pénz, csak asszony kell. Holnap reggelre hozzanak négy-öt szekeret, hogy menjek a veres király lányáért.

- Ó, fiam, fiam - azt mondja az anyja -, hogy tudnád te azt elhozni? - De azért a szekereket csak elhozták.

Reggel felült a tövisdisznó a veres kakas hátára, s mennek a veres király országába. Hát a kaput ott is beszegezték, nem tudtak be menni.

A tövisdisznó fogta magát, s berepült a kakassal.

- No né, én vezettem ki őket az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre, még az se jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek, van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.

Kérdi a veres király:

- Itt esküsztök vagy otthon?

- Otthon, az apám házánál.

A veres király felpakol egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak bocsátja őket. Az útban, ahogy mennek, odarúgtat a tövisdisznó a királylányhoz, s kérdi:

- Szeretsz-e, lelkem?

- Hordd el magad, ne is lássalak! - kiabált a menyasszony.

Megharagszik a tövisdisznó, s egyszeribe visszakergeti a lányt az apjához. A szekereket a sok drágasággal elvitte haza.

- Na, édesapám, most már van, amiből éljenek. Nekem meg csináljanak egy olyan házat, mint a fehér királyé, mert én most a fehér király lányáért megyek, hogy mire megjövök, készen legyen.

Hozzanak még kétannyi szekeret, mint az előbb, s édesapám adjon enni a fehér kakasnak.

Hozott az apja másnap tizenkét szekeret, s a tövisdisznó rászökött a fehér kakasra, s kommandérozta őket, hogy merre menjenek.

Hát a fehér király palotájában nyitott kapuval várták, s mindent készítettek a vendégségre. Mindjárt elvették a lovát, s bevitték a hombárba, hogy egyék. De a tövisdisznó azt mondja:

- Nem azért jöttem, hogy itt üljek, mert van nekem öreg apám s anyám, azokra kell ügyeljek. Én a fehér király lánya után jöttem.

- Na ne siess, édes fiam - mondja a király -, ülj egy cseppet nálunk is. Itt esküsztök meg?

- Itt esküszünk, felséges királyi apám! - S nagy vendégséget csináltak.

A vendégség után felpakoltak sok mindent a tizenkét szekérre, de még diskuráltak. Éppen aznap telt be a hét esztendő, ameddig a tövisdisznó el volt átkozva. Mikor hazaértek, már akkor kész volt a szép ház, éppen olyan, mint a fehér királyé. Azt mondja a tövisdisznó:

- Édesapámék feküdjenek ebbe a régi házba, mi majd a másik házba megyünk.

Mikor bementek, elővesz a tövisdisznó egy nagy kést, s azt mondja:

- Szívem szerelme, mikor pont tizenkét óra lesz, szúrj belém, hogy egy csepp vér jöjjön, de ne feledkezzél meg, mert akkor még hét esztendőt kell hogy ebben a formában legyek.

Aludt a tövisdisznó, s a királyleány sajnálta, de azért pontban tizenkét órakor beleszúrta a nagy kést. Egyszeriben kihullott egy csepp vére, s abban a pillanatban királyfi lett belőle.

Reggel sír az apja, sír az anyja, hogy hova lett az ő drága tövisdisznójuk. Hiába mondta a királyfi:

- Én vagyok a fiuk, el voltam átkozva - mégiscsak siratták az ő drága tövisdisznó fiukat.

A királyfi írt az apósának, hogy jöjjön el, s nézze meg, milyen boldogságban vannak. El is jött az öreg király, s örvendett, hogy ilyen jó vége lett a dolognak.

Meghallotta a fekete s a veres király is, hogy mi lett a tövisdisznóból, s eleget bánták, hogy nem az ő lányuk lett a felesége.