A SZÁLLÁST KÉRŐ RÓKA

Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele világgá.

Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember házához nem ért.

Bekopogott, és amikor megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:

- Szegény utasember vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.

Jószívű ember volt a gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával is megkínálták. A róka megköszönte, szerényen a padra kuporodott, a zsákját pedig a pad alá tette.

Mielőtt lefeküdtek, azt mondja a gazdának:

- Jaj, gazduram, nem jár itt a ház körül valami tolvaj? Ebben a zsákban egy szép nagy kakas van, nem szeretném, ha elveszne!

- Sose búsulj; róka koma, az én házamból még nem veszett el semmi! Csak aludj nyugodtan! - biztatta a gazda, s még mosolygott is, hogy a róka félti a kakasát.

Persze hogy a zsákban semmi sem volt! Hanem azért mikor felébredtek, a róka jajgatni kezdett:

- Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága kakasomat!

Csitították, hogy dehogy lopták el, már ugyan ki lophatta volna el? Talán elbújt a szobában valahova. Keresték mindenfelé, de sehol sem találták. Szörnyen szégyellte magát a gazda, hogy éppen az ő házában tűnt el a rókának valamije, de meg sajnálta is szegényt, hogy olyan keservesen siránkozott. Mi mást tehetett volna, adott egy szép nagy kakast a rókának, hogy ne sírjon úgy, s most már menjen tovább békével.

El is ment a róka nagy örömmel.

Ment a kakassal egész nap, este pedig megint bekopogtatott valahova.

Itt is jó emberek laktak, akik szívesen látták. Amikor le akartak feküdni, a róka ismét körülnézett a szobában, mintha tolvajok után kutatna, majd így szólt a gazdához:

- Tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér lúd van a zsákomban. Jaj, ha azt ellopná valaki!

- Nem lopja azt el nálam senki. Csak feküdj le, és aludj nyugodtan - mondotta a gazda.

Hanem hát a róka csak azt várta, hogy mind elaludjanak. Akkor szépen kivette a zsákból... No, ugyan mi is volt a zsákban? Hát bizony a kakas volt, semmi más. Kivette a kakast, és úgy megette, hogy még egy tolla sem maradt. Hej, de aztán reggel rá is kezdett megint a siránkozásra:

- Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép ludamat!

Keresték ezt is mindenfelé, s mikor végül nem találták sehol, a gazda adott neki egy jó kövér ludat, csak ne sírjon és ne panaszkodjon, hogy nála elveszett valamije.

Ment tovább a róka a kövér lúddal, és úgy örült, hogy majd kiugrott a bőréből. Az úton tízszer is kibontotta a zsákot, hogy megnézze, benne van-e még a lúd. Így ment, mendegélt, míg estére ismét egy házhoz ért. Itt is kopogtatott, beeresztették, de mielőtt lefeküdtek, megint így szólt a gazdához:

- Idetettem a zsákom a pad alá, mégsem merek nyugodtan aludni, mert tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér malacom van benne!

- Csak aludj nyugodtan - biztatta a gazda -, akármi is van a zsákodban. Az én házamban nem lesz semmi baja!

Hát a gazda ugyan nem jól gondolta, mert alighogy elaludtak, a róka úgy felfalta a kövér ludat, hogy se tolla, se csontja, se egy darabkája nem maradt. Hanem rá is kezdte már hajnalban a nagy siránkozást:

- Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép malacomat!

Hiába csitították, hiába vigasztalták, s hiába is keresték a malacot mindenfelé. Itt sem maradt más hátra, a gazda végül is adott a rókának egy szép kövér malacot.

No, most volt csak nagy örömben a róka, mikor kiért az országútra, s a zsákot kibontotta! Sohasem látott még ilyen szép malacot. Ebből lesz ám csak jóízű pecsenye!

Ment, mendegélt egész nap, s estére megint csak bekopogtatott egy gazda házához. Beeresztették, s itt is ugyanazt mondta, mielőtt lefeküdtek:

- Gazduram, jól vigyázzon ám éjjel a tolvajokra, hogy el ne lophassák az én szép kövér disznómat, ami ebben a zsákban van!

Odanéz a gazda, hát látja, hogy a zsákban nem férne el egy kövér disznó, de meg hallotta is, hogy csak kismalac visít ki belőle. No de azért nem szólt semmit, csak elaludt szépen.

De nem aludt ám el a róka! Megette a malacot szőröstül-bőröstül, s alighogy pitymallott, már el is kezdte a jajgatást:

- Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép disznómat!

A gazda mindjárt rájött a turpisságra, de azért tette magát, mintha sajnálkoznék. Így szólt a rókához:

- Jaj, csak ne búsulj, és ne kiabáld tele a falut, inkább kettőt adok az egy kövér disznód helyett. Add ide a zsákot, hogy odakinn tegyem bele őket.

Kiment a gazda a róka zsákjával. Volt neki két mérges kopókutyája, éppen jó éhesek voltak. Ezeket bedugta a róka zsákjába, jól be is kötötte, azután a rókának adta, hogy igyekezzék a faluból kifele.

Nem kellett a rókának kétszer sem mondani, most vitte csak nagy örömmel a zsákot, s már előre nyalta a száját a jó zsíros lakomára! Alig várta, hogy kijusson a faluból az országútra.

Kibontotta a zsákot, hogy megnézze a két disznót, hát amint bontja, ugyan mi ugrik ki belőle? A kopókutyák! Nosza, szaladóra fogta róka koma a dolgot! Nem kellett már neki disznópecsenye, csak a bőrét megmenthesse!

Hanem hiába szaladt, mert a két kopókutya utolérte és szét szaggatta.

Ha a rókát a kutyák szét nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.