Mese a bátor nyusziról  

Élt egyszer az erdőben egy nyulacska. Tudjátok, a nyuszik nem valami bátrak, de ez a nyuszi még a többinél is gyávább volt. 

Ha megzörrent egy ágacska, vagy felröppent egy madárka, a mi kis nyuszinknak tüstént inába szállt a bátorsága. 

Félt, reszketett, remegett, szorongott és szepegett, vacogott és rettegett. Közben egyre nagyobb lett.  

– Ej, féltem már eleget, sose félek én többet – határozta el egy szép napon. Nagyot rikkantott: – Én vagyok a bátor nyuszi! 

Összesereglettek erre az öreg nyúlanyák, hosszú fülű nyúlapók, rózsás orrú nyuszik.  

Körülállták, bámulták, ki látott még ily csudát, bátor szívű nyulacskát? 

– Ejnye, Ferdeszemű, te talán még a farkastól sem félsz? – kérdezték tőle. 

– Nem félek én senkitől se, medvétől se, rókától se, nem félek a farkastól se! 

– No még ilyet, hahaha! Ez aztán a jó tréfa! - A kis nyuszik hangosan kacagtak.  

Nevettek a nyúlanyók, de még a tapsifüles vén nyúlapók is elmosolyodtak. 

Egyszerre valamennyi nyuszinak csudajó kedve kerekedett. Cigánykereket hánytak, ugráltak, kergetőztek. 

– Száz szónak is egy a vége. – kiáltotta a bátor nyuszi -, ha a farkas ide merészkedik, én bizony agyoncsapom.

A farkas éppen a közelben kószált, három napja nem evett, és szörnyen megéhezett egy kis nyuszipecsenyére.  

Egyszercsak meghallotta a nyuszik lármáját. – Farkas helyett nyuszi legyek, ha öt nyuszit meg nem eszek – kuncogott magában.  

Óvatosan odalopódzott a bátor nyuszi mögé, olyan óvatosan, hogy senki se vette észre. 

– Megállj öcsém, várjál csak, egy-kettőre bekaplak!- gondolta a farkas. 

A nyulacskák mit sem sejtve vidám körtáncba fogtak. 

A bátor nyuszi felugrott egy tuskóra. 

– Ide figyeljetek, ti gyáva nyulak, mutatok nektek valamit!- kiáltotta. 

Abban a pillanatban észrevette a farkast. Még a szava is elakadt ijedtében. Egyet nyögött csak, hogy uff. 

…felugrott a levegőbe, mint egy labda, aztán puff. 

Fentről a farkasra pottyant, éppen a fejére puffant, 

Végiggurult a hátán,  

Rémülten bukfencet vetett, aztán mint az eszeveszett, úgy elfutott!  

Futott, míg a lába bírta, hegyen át, völgyön át, de nem győzte már tovább. 

Végül egy gödörbe bukott, makogni is alig tudott: 

Jaj-jaj-jaj, jön a farkas szörnyű baj! 

Megijedt ám a farkas. El sem tudta képzelni, ki kólintotta úgy fejbe. Égszakadás, földindulás, nagy botjával jön a vadász, szaladj gyorsan, farkas pajtás - gondolta magában, és úgy elinalt, mintha ott sem lett volna. 

A nyuszik is szétrebbentek, ki a bokor alá bújt, 

ki tuskó mögé lapult, 

ott hevertek és lapultak, végre aztán óvatosan előbújtak. 

– Alaposan megijesztette a Ferdeszemű a farkast – mondta a legöregebb nyúlanyó. 

– Ha nem ugrik a fejére, a farkas megevett volna bennünket – jelentette ki a legfülesebb nyúlapó. – De hát hova lett a mi hős megmentőnk? Hol van a Bátor Nyuszi? 

És az öreg nyúlanyók, a hosszúfülű nyúlapók és a rózsásorrú kis nyuszik elindultak, hogy megkeressék. Végre rábukkantak. Még mindig ott feküdt a bokor alatt, lihegett és pihegett, szepegett és remegett. 

– Legény vagy a talpadon, Ferdeszemű! Jól megijesztetted a farkast! Megmentetted az életünket – mondták neki a többiek. 

A mi nyuszinknak egyszerre visszatért a bátorsága. 

– Úgy-e megmondtam nektek, ti gyávák, hogy nem félek a farkastól! 

És azontúl Ferdeszemű büszkén járt-kelt az erdőben, a madarak mindenágon azt fütyülték: az egész kerek világon, erdőn innen, erdőn túl, nincs több ilyen bátor nyúl! 

(Mamin Szibirják meséje)