Kuczka Magdolna:Tavaszi mese
 
Ha Meseország mezsgyéjén átlépünk, és még kettőt előre, elérkeztünk a meseerdőbe. Ebben a meseerdőben él a sok kis tündérrel és törpével együtt két kis manó: Apróka és Pirinkó. A tavasz kezdetén ennek a két kis manónak a feladata, hogy újjáfessék a bogarak és a lepkék ruháit: Apróka a festéket kezeli és rakja színenként Pirinkó keze alá, aki nagyon ügyesen fest kis ecsetjével. Egyik nap, amikor Pirinkó éppen befejezte a lepkék sokszínű, szép rajzú szárnyainak festését, odarepült hozzá egy kis bogárka.
 
– Katicabogárnak hívnak engem, de te lefelejtetted rólam fekete pettyeimet, hogy is repülhetnék pettyeim nélkül a társaim után! – mondta nagyon, nagyon szomorúan.
 
– Sohase búsulj, pettyeid megfestése a legkönnyebb feladatok közé tartozik – válaszolta vidáman Pirinkó, és rögtön szólt Aprókának, hogy hozza gyorsan a fekete festéket. Apróka szomorúan jelentette, hogy bizony egy parányi fekete festék sem maradt a tálacskában, fehér festékből viszont sok maradt még. Tanakodni kezdtek, kitől lehetne fekete festéket kérni.
 
– Talán legjobb lenne megkérni a füstifecskét – javasolta Apróka –, ő a kéményből könnyen tud hozni egy kis fekete kormot, és abból fekete festéket tudnánk készíteni.
 
A füstifecske azonban csak a fejét rázta, és azt mondta, hogy bizony nem lennének tartósak azok a pettyek, amit koromból készült festékkel festenének a kis katicabogár hátára.
 
– De talán a feketerigó tudna segíteni – rigóanyó ugyanis örömmel újságolta nekem, hogy most festette újra ruháját, és annyi festéke maradt, hogy még a jövő tavaszra is lesz belőle egy új ruhára való – mondta felcsillanó szemmel a füstifecske.
 
Apróka és Pirinkó is azon nyomban felkeresték rigóanyót. Rigóanyó rögtön felajánlotta a megmaradt festéket. Igen ám, de hiába kereste, a festékes bögre nem volt sehol.
 
– Most jut csak eszembe – csapott szárnyával a fejére rigóanyó –, tegnap itt járt nálam Szarka úrfi, panaszkodott, hogy milyen kopott a ruhája és a meseerdő tavaszi ünnepségén új fekete ruhában szeretne megjelenni. Megsajnáltam, és neki adtam a festéket – mondta szégyenkezve.
 
Apróka és Pirinkó tanácstalanok voltak, jól tudták ugyanis, hogy Szarka úrfitól igen nehéz lesz festéket kapni.
 
– Gyere, hazamegyünk, majd csak kitalálunk otthon valamit – mondta Apróka.
 
– Nekem már van is egy jó ötletem – válaszolta Pirinkó.
 
Mikor hazaértek, Pirinkó rögtön nekilátott, és készített egy szép meghívót a tavaszi ünnepségre. Aprókát pedig megkérte, hogy hozza a fehér festékkel telt tálacskát magával, s elindultak Szarka úrfihoz. Szarka úrfi már ott billegtette magát a lakása előtt egy faágon, és kimondhatatlanul örült a meghívónak.
 
– Jaj, de jó! – mondta –, már úgyis készülök az ünnepségre, a ruhámat is most akartam éppen újjáfesteni.
 
– Nem segíthetnénk mi is neked? – tette fel a kérdést Pirinkó –, nekünk úgyis a festés a mesterségünk!
 
– Dehogynem – válaszolta boldogan –, s már hozta is a rigóanyótól kapott festékes bögrét.
 
Pirinkó óvatosan megkérdezte tőle, nem adna-e a fekete festékből egy keveset.
 
– Hogy is adhatnék belőle, hisz ez a festék az én ruhámra sem igen elegendő! – válaszolta felháborodva Szarka úrfi.
 
– De így nagyon egyhangú lesz a ruhád, ha csak feketére festjük – mondta Pirinkó –, és kis ecsetjével már hozzá is kezdett a festéshez.
 
– Nézd csak, ebből a szép fehér festékből milyen szép mellényt tudnánk neked festeni – mutatta a fehér festéket Apróka.
 
– Jaj, de jó ötlet – mondta felcsillanó szemmel Szarka úrfi. – Ha még a vállaimra is jutna egy szalagra való abból a fehér festékből, akkor ami megmarad fekete festékből, az legyen a tiétek.
 
Apróka és Pirinkó teljesítették Szarka úrfi kívánságát, utána boldogan vitték haza a megmaradt fekete festéket. Pirinkó szépen megfestette a kis katicabogár pettyeit, aki most már boldogan repült társai után. Szarka úrfi pedig nagyon büszkén viselte fehér mellényét és vállszalagját a tavaszi ünnepségen, és úgy megszerette ezt a viseletet, hogy azóta is így hordja.