Madárcsicsergős, napsimogatós, aranysárga reggel köszöntött a tisztásra és lakóira. Békességben, jószomszédságban éldegélt itt erdő-mező népe. A göndörgyapjas hófehér kisbárány, Bari Bálint húsvétkor született. Csigu Csenge (ő volt a lakók postása) szokásához híven most is ráérősen cammogott a küldeményekkel a címzettekhez. Ürgi Fürgi ma sem tudta legyőzni kíváncsiságát, miszerint állandóan képben akart lenni szomszédjai életét illetően. Ezért most is kikukucskált föld alatti folyosójából. A napocska szikrázva melengette a fákról, virágokról a reggeli harmatot. A tavacska énekét füsti fecskék csivitelése kísérte.”Tilió, tilió, ez a jó, ez a jó” – dalolták a vidám madarak, a sárgarigó, a fürjecske, a fülemüle, a pacsirta. Magát illegető napraforgó Napsika tányérja és a kalpagos gombafamília is boldogan nyújtózkodtak a reggeli fényben, ebben a kellemes zenebonában.

Tapsi Tádé is szeretett itt lakni, különösen a nyarat imádta igazán. Már hajnalhasadáskor szeretett csavarogni az erdőbe. Az ugrifüles Ürginél is kiváncsibb természete kalandvágyra hajlamossággal párosult. Mindig izgalomba hozta a gondolat, mi van az erdőn-mezőn túl és még túlontúl-túlabb? Felfedező típusú Tádét a vetemények, kertek, földek is érdekelték. Különös tekintettel a finom, friss ropogós zöldségekre. A sárgarépa volt a kedvence. Nagy buzgósággal most is igyekezett kihúzni, kiszakítani a földből egy nagyra hízott piros gyökeret, ami akkorára nőtt, mintha cukorrépa lenne. Lakomázni készült, de vitt volna haza is belőle ikertestvérének, Tapsi Timinek is. Menyus papa és Titanilla mama lelkére kötötte, hozzon répákat, meg az erdőből hársfa- és bodzavirágot gyógyteának, mert Timike köhécselt kicsit.
Hirtelen megrázkódtak a lombok az erdőben, surranva, óvatosan repült az eddig rejtőzködő messzelátó Karvaly Károly. Nagy ragadozómadár hírében állt őkelme. Elegáns szárnycsapásokkal szelte a levegőt, iparkodott a mi kis védtelen tapsikánkat tízóraira elkapni, felfalni! Tegnap vacsorakor is éhen maradt. Egy mezeipocok visszabújt az odujába előle. Még egy árva cinegefalatka se jutott bendőjébe.
Amikor megpillantotta Tádét a répaföldön rögvest megörült.
– Amíg te küszködsz a répáddal, én lecsapok rád, karomba ragadlak, el nem eresztlek, viszlek a kedvenc sziklámra – suhant fejében a gondolat, miközben zsákmányát megközelítette. De a mi tapsi-fiúnknak nemhiába olyan hosszúak a fülei a feje nagyságához képest! Meghallotta, sőt megérezte a veszélyt, a rá lecsapni készülő görbecsőrű, éles karmú ragadozómadarat.
Szégyen a futás, de hasznos, így hát felvette a nyúlcipőt nyuszkónk, és iszkolt, rohant ahogy csak bírt, beljebb az erdőbe. Dehogy fogja őt Karvaly Károly felfalni. Futott, futott, ahogy bírta, nemhiába járt Tádé nyuszisuliban atlétikára. Tehetséges hosszútávfutó volt.
– Ha most látna Ottília néni, a tesitanárnőm, kiíratná a verseny falitáblára mennyi időt teljesítettem – dicsérte közben magát. Már nem törődött a félelmével, a karvallyal, csak azzal hogy felülmúlja eddigi eredményeit, vagyis legyőzze önmagát. Messzelátásáról híres, sasszemű karvaly pedig elveszítette látóteréből zsákmányát. Hiába körözött tovább az erdő szélén, hoppon maradt.
Nyuszi fiúnk pedig egyre beljebb került az erdőbe. Egyszercsak egy tölgyfa tövében furcsán mocorogtak a narancssárgás zöld, száraz levelek. Az avarból egy fitos orrú, gombszemű, tűpárnácskaszerű jószág kandikált ki. Tüske Tibcsi volt az, a sündisznócska. Rejtőzködő életet élt levelekbe burkolózva. 
– Mit tegyek? Karvalykarom idáig üldözött, hova bújjak? – kérdezte Tádé a piszeorrútól.
– Gyorsan, nincs időnk, ne késlekedjünk – mondta Tibcsi. Levelekkel betakarlak, gömbölyödj össze, mint én! Álcázzuk magunkat, ne lásson meg továbbra sem, míg el nem tűnik innen! Pocok Peti már tegnap hírét hozta, rá is pályázott görbekarmú.
Tádé megfogadta a furfangos tanácsot. Összepöndörödött kis gömböcskévé. Meghúzta magát az öreg tölgyfa tövében, szusszanni is alig mert. A szive zakatolt a falevelek alatt, de teste nem moccant, mozdulatlan maradt. 
Rövid idő múlva kimerészkedett a sünmenedék oltalmából. Megköszönte Tibcsinek az elrejtőzést, hogy védelmébe vette őt jótanácsával. Gyorsan cselekedtek együtt furfanggal! Büszkén mesélte újdonsült cimborájának mekkorát javított eddigi futási technikáján. De a gyorsaság önmagában még nem lett volna elég, ha kis barátjával nem találkozik. Hiszen megmentette őt, befogadta. Később ketten mentek hársfa- és bodzavirágért Csipkebogyó Csipkerózsa nemrég nyitott teázójába. Tádé és Tibcsi hazamentek Titanilla mamáékhoz ebédre, és azóta elválaszthatatlan barátok lettek!